Sikertörténetek a nagyvilágból – 1. rész

Következő öt blog bejegyzésünk külföldi sikertörténeteken keresztül mutatja be a Zoho világ nagyszerűségét. Lesznek kisebb és nagyobb vállalkozások is, szemléltetvén azt, hogy teljesen mindegy, hogy hány fős a vállalkozás, egy jól átlátható rendszerre szüksége van.

Innocode

Az Innocode egy ukrán-norvég technológiai cégként indult 2010-ben. Azóta több mint 50 fős vállalkozássá nőtte ki magát, három irodával Lvivben, Kijevben és Oslóban. Napjainkban az Innocode norvég és amerikai médiavállalatok számára készít termékeket, miközben továbbra is segíti a norvégiai startupokat az elindulásban és növekedésben.

 

Érdekesség, hogy 2015-ben az Innocode úgy döntött, hogy differenciálja az üzleti modelljét, és saját termékeket kezdett el építeni. Ez az út sok értékes ismeretet adott nekik, és sikeresnek bizonyult Norvégiában, ahol több mint 100 újsággal dolgoznak együtt. Az Innocode folyamata könnyen kezelhető a felhasználók számára: egyszerűen megvásárol egy licencet és integrálja widgetjeiket a médiába. Az Innocode elkötelezett, K+F csapatai továbbra is a norvég startup-piaccal dolgoznak.

 

2016 óta, a WordPress valódi kompetenciájával rendelkező kijevi iroda létrehozásának köszönhetően olyan nagy márkákkal kezdtek el dolgozni, mint a DNB bank, a United.no, az NSB Railways, többek között.

Zoho People

Zoho People előtt az emberek adatait Google Docs és Google Spreadsheets rendszerben kezelték, ami viszonylag kis létszámnál rendben volt, hiszen nem volt annyira időigényes, de amint elkezdtek növekedni, igény merült fel arra, hogy optimalizálják ezt a folyamatot, és minden egy helyen legyen. Miután megtalálták a siker receptjét, az Innocode rájött, hogy optimalizálniuk kell a HR-funkciókat is, hogy tovább növekedjen a vállalkozásuk. Olyan terméket kerestek, amely minden igényüket kielégíti, miközben megfizethető áron van.

 

A cégvezetőnek tetszett a Zoho People funkcionalitása és ára közötti egyensúly, illetve az, hogy könnyen lehet újabb embereket hozzáadni a rendszerhez.

 

A cégvezető elmagyarázta a szabadságkérelmezés folyamatát, amelyet korábban alkalmaztak. Az Innocode-nak volt egy külön csatornája a Slacken, ahol az alkalmazottaknak továbbítaniuk kellett a jóváhagyott szabadságuk részleteit. Ezután a HR manuálisan hozzáadta a Google Sheetsben lévő kártyájukhoz. Ha pedig egy alkalmazott nem emlékezett arra, hogy hány nap szabadsága van hátra, meg kellett kérdeznie a HR-t. Utolsó lépésként az alkalmazottak hozzáadhatták a távolléteiket a Google Naptárba.” Sok lépés, igaz? A Zoho-val teljesen átálltak az önkiszolgálásra: csak bejelentkezik a munkatárs, kiválasztja a szükséges szabadság típusát, és a vezetője megkapja az e-mailt, hogy jóváhagyja. Nincs benne a HR-es! Ráadásul a rendszerben látható az összes hátralévő nap, így pontosan tudja, hogy mennyi szabadság van még év végéig. Illetve további előnyként értékelték, hogy a kiírt szabadság automatikusan látható a Zoho Calendarban.

 

Az Innocode által kedvelt funkciókról beszélve a cég képviselője elmondta, hogy az egész szervezési funkciót használják. Ezenkívül az utazási költségek, a szabadságkövetés, valamint születésnapok nyomon követését, hogy készen álljanak a megfelelő ünneplésre.

Próbáld ki a Zoho szoftvereit bármilyen elkötelezettség nélkül most. 
45+ üzleti alkalmazás,
30 napos ingyenes próbaidőszak, magyar nyelvű vevőtámogatás a ZenCarl-tól!

Kipróbálás előtt információt gyűjtenél a leendő rendszeredről?

Most egy óra ingyenes tanácsadást biztosítunk neked, hogy pályára állítsuk álmaid rendszerét!

Tedd próbára Te is a Zoho rendszert!

Próbáld ki a Zoho szoftvereit bármilyen elkötelezettség nélkül most. 45+ üzleti alkalmazás, 30 napos ingyenes próbaidőszak, magyar nyelvű vevőtámogatás a ZenCarl-tól!

Kérdezz tőlünk leendő rendszeredről!

Most egy óra ingyenes tanácsadást biztosítunk neked, hogy pályára állítsuk álmaid rendszerét!