MC ALEC Kft.

Közös munkánk eredményeképpen sikerült létrehozni egy olyan vállalatirányítási rendszert, mely segítségével feladataink és projektjeink könnyen átláthatóak, kezelhetőek, egyszerűen létrehozhatóak. A bevezetést követően elmondhatjuk, hogy feladataink nem vesznek el, minden munkatársunk munkájáról, illetve projektjeink aktuális állásáról pontos képet kapunk.
A felületek egyértelműek, felhasználóbarátok, minden eszközünkön jól működnek.

Rendkívüli segítséget kaptunk a munkatársaktól. Hatékonyan, gyorsan és ügyfél központúan dolgoznak. Minden alkalommal pozitívan álltak hozzánk, igyekeztek minden felmerülő kérdést a számunkra lehető legjobb és leggyorsabb módon megoldani.
A közös meetingek mindig időben kezdődtek, hozzáállásukkal megkönnyítették számunkra az egész munkafolyamatot és a program bevezetését is.
Nemcsak elvégzik a dolgokat, de segítik a tanulási folyamatainkat is. Ezáltal még inkább könnyebb a dolgunk.
Igazán öröm olyanokkal dolgozni, akik ilyen szemlélettel álltak hozzánk (hiszen már tapasztaltunk ezelőtt sokféle hozzáállást), nagyon szeretünk velük együttműködni.
Nemcsak a közös munkát végzők elégedettek a szolgáltatásokkal, hanem a cégvezető is!
András munkáját külön szeretnénk kiemelni, módfelett sokat segített, hatékonyan és hozzáértően kezelt minden helyzetet. Türelemmel és szorgalommal állt mindig rendelkezésünkre.

Már a legelső megkeresésre meglepően gyorsan reagáltak.
Rendkívül pontos és precíz munkát végeznek, a lehető leggyorsabban.
Nincsenek kifogások, megoldásra törekednek. Ügyfél orientáltak.
Mindig kedvesek, jókedvűek.
Öröm velük a közös munka.

Próbáld ki a Zoho szoftvereit bármilyen elkötelezettség nélkül most. 
45+ üzleti alkalmazás,
30 napos ingyenes próbaidőszak, magyar nyelvű vevőtámogatás a ZenCarl-tól!

Tedd próbára Te is a Zoho rendszert!

Próbáld ki a Zoho szoftvereit bármilyen elkötelezettség nélkül most. 45+ üzleti alkalmazás, 30 napos ingyenes próbaidőszak, magyar nyelvű vevőtámogatás a ZenCarl-tól!

Kérdezz tőlünk leendő rendszeredről!

Most egy óra ingyenes tanácsadást biztosítunk neked, hogy pályára állítsuk álmaid rendszerét!

Vedd fel velünk a kapcsolatot!